

Remetei Beatrix vagyok kozmetikus, sminktetováló és sminkes, a Menta Kozmetika és Szépségszalon tulajdonosa.
Több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezem a szépségápolás területén.
Kezdetben Kalocsán, majd több mint tíz éven át Budapesten kamatoztattam tudásomat, míg 2016. év őszén visszatérve szülővárosomba megnyitottam szépségszalonomat a belváros szívében, a Szent István király út 52. szám alatt található, gyönyörűen felújított, polgári stílusú épületben.
Szépségszalonom kialakítása során arra törekedtem, hogy minden a 21. században elvárható, a Vendégek magas szintű kiszolgáláshoz szükséges igényeket figyelembe vegyek. A 33 m2 alapterületű, légkondicionált, ingyenes internet hozzáférést biztosító térben kényelmes elrendezés mellett helyet kapott a kellemes megjelenésű vendégváró és sminksarok, valamint a Vendégek részére a kezelések intimitását biztosító tágas, egymástól elválasztható két kezelőágyas kozmetikai kezelő helyiség.
Ebben az idilli környezetben minden lehetőség adott ahhoz, hogy a munkám során nagyfokú figyelmet fordíthassak a Vendégek minél szélesebb körű kiszolgálására, ezért kiemelten fontos számomra a precizitás, magas szintű kommunikáció, valamint tudásszintem folyamatos bővítése, hogy az általam nyújtott szolgáltatásokban Vendégeim örömüket leljék, ezáltal elégedettség érzése töltse el őket.
Vallom, hogy mindez csak úgy lehetséges, ha a technika és technológia fejlődésével párhuzamosan én is folyamatosan fejlesztem tudásomat, bővítem ismereteimet, hogy mindenki számára elérhetővé tudjam tenni itt helyben a legkorszerűbb szépségápolási technikákat és eljárásokat. Ennek érdekében a mindennapi munka mellett rendszeresen részt veszek szakirányú szakmai képzéseken és konferenciákon.
Az életfilozófiám, hogy mindenki szép és én ezt bebizonyítom.
SZOLGÁLTATÁSOK:
Szépségszalonomban elérhető kozmetikai kezelések hátterét a Casmara professzionális kozmetikai termékeket gyártó cég biztosítja, mely a spanyolországi Valencia városában működik, prémium minőségű kozmetikai termékek kutatás-fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, jelentős tapasztalattal, immáron 1974 óta. Jelenleg kb. 60 országban forgalmazza termékeit.
A Casmara az arc- és testkozmetikai kezelések teljes kollekcióját kínálja minden bőrtípusra. Piacvezető termékei az algaalapú, lehúzható arcmaszkok, amelyek a világon egyedülállóan szemre és szájra is alkalmazhatóak. Számos olyan készítményt állít elő, amelyeknek egy vagy több összetevőjét, illetve magát a terméket a kozmetikai cégek közül először ő alkalmazza.
ELEKTROKOZMETIKAI KEZELÉSEK
– Mikrodermabrázió (aknés sebhelyek – öregedési foltok – finom vonalak és ráncok – napkárosodott bőr – érdes bőr – a bőr tónusának helyreállítása – dehidratált bőr – a pórusok méretének normalizálása – striák kezelése)
– Hydroabrázió (ultrahangos peelingező készülék, amely szétporlasztja a vizet és nagy sebességgel a felületről leváló vízcseppek eltávolítják a bőr felső elhalt hámrétegét. A kezelés gyakorlatilag hámlasztás és hidratálás egyben.)
– Ultrahang (serkenti a bőr és a bőr alatti kötőszövet anyagcseréjét, hatására javul a bőr szerkezete, a kötőszöveti rostok feszesebbé válnak)
– Tű nélküli mezoterápia (arcfiatalítás – mélyebb mimikai ráncok – pigmentfolt problémák – mélyrétegi hidratálás – kötőszöveti gyengeségek kezelése – gyulladáscsökkentés)
ARCKEZELÉSEK
– Anti –ageing és lifting kezelés
– Anti – ageing szemkörnyék kezelés
– Hyaluron kezelés
– Tű nélküli mezoterápia aktív kezelések
– Bőrmegújítás, hegkezelés, bőrregenerálás
– Pigmentfoltok halványítása, kezelése
– Tűs henger, dermaroller
– Arctisztító kezelések
– Kezelések férfiaknak
ARCKEZELÉSEK CASMARA KOZMETIKUMOKKAL
– Alginát maszkok bőrtípusnak megfelelően
– Fátyol arcmaszkok
– Ocean Miracle program (Hydra Lifting)
– Goji program (Antioxidáló és stimuláló)
– Regenerin program (Regeneráló és nyugtató)
– AgeDefense program (Anti – aging)
– Intensive Q10 (Vitalizáló)
– 24 karátos Aranyprogram (Feszesítő, revitalizáló)
ARC- ÉS TESTGYANTÁK
FESTÉSEK
– Szempillafestés
– Szemöldökfestés és formázás
SMINK
– Alkalmi smink
– Menyasszonyi smink

SMINKTETOVÁLÁS
A sminktetoválás szépségszalonom egyik leghangsúlyosabb szolgáltatása.
A szakma alapjait, majd a későbbi haladó és mesterképzéseket az ország talán két legnevesebb mesterének oktatási centrumában – KALCSUCOSMETICS, illetve a Méhn Tünde PMU Art International School – sajátíthattam el.
A sminktetoválásokat és tetoválás eltávolításokat NPM típusú vérbeli felső kategóriás csúcskészülékkel végzem, mely megjelenésében impozáns, technikai tudása pedig lenyűgöző, biztosítva ezáltal a technikai hátteret a minőségi munkához.
A 15 különböző higiéniai tűmoduljának és speciális kezelőfejének köszönhetően minimális vibráció mellett dolgozik. A kéziegység tökéletes súlyponttal rendelkezik, kivételes stabilitása egyenes vonalak húzását teszi lehetővé, elképesztő pontossággal.
Kialakításának köszönhetően nem roncsolja a bőrt, a tetoválás utáni duzzanat és pirosság minimális.
Nincs oldalirányú rezgés, így tökéletesen vékony, természetes hatású szálak és kontúrok készíthetők.
A festékeknek nincs semmilyen allergiát kiváltó mellékhatása, amit klinikai vizsgálatok igazolnak.
Szemöldöktetoválás technikák:
– Szálazott szemöldöktechnika
– Satírozott technika
– Soft Powder technika
– Ombre Selection (4 féle technika)
Szemhéjtetoválás technikák:
– Szempillasűrítés
– Klasszikus szemhéjtus vonal
– Eye Smokey füstös szemhéj
– Butterfly szemhéjsatírozás
Ajaktetoválás technikák:
– Ajaktetoválás fél satírral
– Ajaktetoválás teljes satírral
– Pearly Lips ajaktetoválás
TATTOO REMOVAL
-Tetoválás eltávolítás – (A tejsav egy speciális formuláját használom, ami nem roncsolja a bőrt, mint a lézeres eljárások.
